• Pillanatnyi elmezavar

    Egy sötét mese őrületről, árulásról, véres csatákról, táltos paripákról és gyönyörű, kéjsóvár boszorkányokról. Kalandok egy mágiával átitatott birodalomban.

    518 oldal

    Tovább
  • Újabb elmezavar

    A kalandok tovább folytatódnak. Ezúttal félelmetes növénylények serege is csatlakozik a hatalomért vívott háborúba.

    466 oldal

    Tovább
  • Végső elmezavar

    Egy démoni boszorkány testvértrió, továbbá a gépezetek nemzetsége is feltűnik a színen. A trilógia befejező része, melyben minden titokra fény derül.

    536 oldal

    Tovább
  • Megjelöltek

    A szürke város szélén egy titokzatos társaság gyűlik össze minden évben, hogy tagjai megmérkőzzenek egymással, életre-halálra.

    252 oldal

    Tovább
  • A következő regény

    A soron következő misztikus történet már a végső csiszolásokon megy keresztül. Készülj!

    ? oldal

    Tovább

Megjelöltek


A szürke város szélén egy titokzatos társaság gyűlik össze minden évben, hogy tagjai megmérkőzzenek egymással életre-halálra. Miért teszik ezt? Miért pont ők? Mitől mások, mint a hétköznapi emberek?
Egy fiatal férfi is e közösség tagja. Rég leszámolt már illúzióival, és feladta reményét, hogy valaha normális életet élhet. A bosszú hajtja csupán, egészen addig, amíg egy lila hajú lányt pillant meg társai között. Talán ő jelentheti számára a menekvést kiüresedett életéből, de az ősi ceremóniák szerint müködő gyülekezetet nem olyan egyszerű otthagyni.

Végső elmezavar


Az átlagos férfi még mindig annak a világnak a foglya, ahol minden másképp működik, és ahol bármi megtörténhet. Ezúttal megcsillan a végleges szabadulás lehetősége, kérdés azonban, hogy valóban szabadulni akar-e. A fantázia birodalmában most sem unalmas az élet. A herbáknak nevezett növénylények beilleszkedni próbálnak, és a gépesítés egyre inkább összefonódik a Hullám varázserejével. Mindeközben vérszomjas boszorkányok tűnnek fel a színen, akik uralmuk alá hajtják az összes útjukba kerülő várost, továbbá egy szörnyű ragály is terjed, ami válogatás nélkül tesz tébolyodottá mindenkit, akit elér.
A történet most is cselszövésekkel, csatákkal, bűbájjal és szerelemmel tarkított. A végső küzdelem megkezdődik, mind a belső, mind pedig a külső világban, és a férfinak döntenie kell, valójában hová is tartozik. A sötét mese a befejezéshez közeledik, ám kérdés, ki éli meg a finálét. Vagy egyáltalán lesz-e olyan, aki megéli…


Újabb elmezavar

    Az átlagos férfi tovább keresi a kiutat abból a különös világból, melybe belecsöppent. Amint újra tudatára ébred, rájön, hogy hosszú ideje aludta álmát, és hogy mindeközben sok minden megváltozott. Régi baráti szétszéledtek, a hatalom új kezekbe került.


    Ahogyan ő, úgy tér vissza a végleg legyőzöttnek hitt Ménrót és Villő, és ha ez nem lenne elég, egy harmadik nagy erejű vetélytárs, Radakund is feltűnik a színen.

    Az első kötethez hasonlóan a sötét mese most is cselszövésekről, véres csatákról, bűbájról és szerelemről szól. A háború tovább folytatódik, a tét pedig még mindig nem más, mint a józan ész.



    Pillanatnyi elmezavar

    Egy átlagos férfi, egy átlagos napon elalszik a fürdőkádban és ezzel átlagos élete fenekestül fordul fel.

    Idővel rájön, hogy nem megszokott világa veszi körül. Ezt az új világot különös lények népesítik be, és sok olyan varázslatos jelenséget tapasztal, amiket eddig még elképzelni sem tudott. Ezek egyike az az erő, amit ő maga is képes életre hívni, és aminek segítségével szinte bármi megtehető.

    Kalandos események során a férfi kezdi kiismerni mindazt, ami körülveszi, de a hazajutás vágya továbbra is erősen él benne. Annak érdekében viszont, hogy egyszer visszakapja régi életét, kénytelen szembenézni azzal a két nagyhatalmú lénnyel, akik ezt a világot uralják...

    Ez a könyv egy sötét mese őrületről, árulásról, véres csatákról, táltos paripákról és gyönyörű, kéjsóvár boszorkányokról. Ajánljuk mindazoknak, akik szívesen merülnek el egy a valóságtól elrugaszkodott, magyar népmesei motívumok alapján megírt fantasztikus történetben.



    Interjú - 1000 Könyv

     

    Ír, mert írni jó!


    Új kiadó, új könyv, új tervek, megújult energiák. Gregus Gábort, az Elmezavar trilógia szerzőjét bombáztuk hol átlagos, hol különösebb kérdésekkel.

    Kezdjük egy különös kérdéssel. A weboldalad bemutatkozójában azt írod „elsősorban azért írok, hogy örömet szerezzek”. Akkor mi most megkérdezzük: Másodsorban miért írsz?

    Mert írni jó! Legalábbis nekem nagyon jó. Az önkifejezés egyik legkomplexebb formájának tartom. Kevés dologgal lehet ilyen mélységekbe bocsátkozni, és ennyire részletesen megosztani másokkal, mi van a fejünkben. Persze a fejünkben olyan is lehet, ami meghökkentő másoknak, és ekkor jön a „nem gondoltam volna, hogy ilyesmiken jár az eszed” reakció. Ezt fel kell vállalni, emellett pedig tudatosítani, hogy azért kitalált történeteink nem (csak) mi vagyunk.

    Fő vonalad a fantasy, bevallottan ihletet merítesz a misztikus sci-fi, horror történetekből. Ugyanakkor az Elmezavar trilógiád főhőse egy „átlagos férfi”, te pedig – szintén az előbb említett bemutatkozóban – úgy nyilatkoztál, hogy „szeretném minél inkább kiragadni az olvasót a szürke hétköznapokból”. Ez érdekes kettősségnek tűnik. Egy fantasy író, aki lehetetlen helyszínekre és eseményekbe sodorja a szereplőjét, mégis gyakran gondol a hétköznapokra, és egy átlagos embert állít egy nem átlagos történet középpontjába. Hogy is van ez?

    Igen, tehát pontosan azt teszem az olvasóval, ami a történetben megesik hétköznapi emberkénkkel. Ennél a trilógiánál cél volt, hogy egy olyan illető kalandjait kövessük, akinek könnyedén bújhatunk a bőrébe. Domán nem hős, nem vágyik nagy tettekre, sőt, legtöbbször kifejezetten irtózik az egész őrülettől, ami körülötte kavarog. Lássuk be, sokunk így állna egy ilyen dologhoz, de ő néha még az átlagnál is kiábrándítóbb. Sok mindentől fél, nem akar nagy kérdésekben dönteni, nem vállalja a felelősséget. Régi életére gondol vissza ábrándozva, miközben szörnyekkel küzd meg. De azért van fejlődés. Hosszú útja során egyre magabiztosabb, egyre felszabadultabb lesz. Hasonló megpróbáltatásokon átesve – ha túléljük – mi is szépen megváltoznánk.

    A trilógiád molyos adatlapjait böngészve kiderül, hogy az olvasók szerint nem vagy a könnyed, egyszerű befejezések híve, és szemrebbenés nélkül vonsz ki a forgalomból akár pozitív szereplőket is. Ez azt jelenti, hogy nem hiszel a „happy end”-ben? És a kérdést itt most egyaránt értendő a könyvekre és a való életre is.

    Az Elmezavar trilógia valóban nem túl szívdobogtató, bár talán inkább csak az első kötet végződik reményvesztetten. Ez mondjuk vicces dolog, mert amikor megírtam, még nem volt tervben a folytatás, és valóban egy sötét befejezést akartam. A többi vége azért reménykeltőbb, bár szándékosan nem egyértelműek. A szereplők kiiktatása viszont teljesen jogos, nem titkolt élvezettel tudom leléptetni a korábban részletesen bemutatott, sokat szerepelt, kedvelhető figurákat. Ez sem érvényes azonban általánosságban rám, abszolút történetfüggő. Egy felhőtlenebb hangvételű könyvben nem biztos, hogy bárki elhalálozik, márpedig olyan is van a talonban.

    A való életben? Ott természetesen hiszek a happy end-ben. Kifejezetten pozitív világképem van, nem szeretek búslakodni, nincs is hajlamom rá.

    Első két könyved gyors egymásutánban jelent meg, 2013-ban. A következő könyv három évvel később érkezett, a negyedik pedig idén várható. Vallod, hogy a jó munkához idő kell? Ezért a nagy időbeli különbségek? Esetleg más oka volt a több éves kihagyásnak?

    Ez egy jó kérdés, de alapvetően egész gyorsan írok, ha egyszer belelendülök. A gond a belelendüléssel van, és azzal, hogy mikor „lendüljek”. Az ötletek adottak, sokfélét tervezek, kérdés, hogy mennyi ideje van az embernek leülni nyugodt körülmények között a billentyűzet elé. A másik jelenség, hogy rettentő könnyű kiszakadni a világból, amit megalkottunk, és ha sok idő telik el, akkor rettentő nehéz újra visszatalálni. Ha nem történne eltávolodás, akkor valószínűleg fél éven belül megírnék egy öt-hatszáz oldalas szösszenetet. De ezek a sok éves szünetek azért másról is szóltak. Magánéleti és munkahelyi változásokról, vagy arról, hogy elgondolkoztam, akarok-e még egyáltalán ezzel foglalkozni. Ez jelenleg szerencsére nem kérdés. Álmom netovábbja lenne bizonyos időközönként semmi mással nem foglalkozni, csak az írással egy kis zugban, ahol senki sem zavar, de ezt egyelőre nem tehetem meg.

    Volt szerencsénk látni az új könyved borítóját. Összehasonlítva az első hárommal óriási változás látható. Sokkal letisztultabb, mind forma, mind színvilágában. Egyszerűbb, ugyanakkor egyszerűségében is figyelemfelkeltő, elegáns, rejtélyes. A külső tehát észrevehetően sokat változott az évek során. Hogy érzed? A belső, az írói stílus is változáson esett keresztül?

    Mivel az új regény teljesen más hangvételű lett, ezért ehhez más jellegű külső is dukál. Vizuális típusként erre elég érzékeny vagyok, szeretek magam is a látvánnyal bíbelődni, többféle variációt kiagyalni, képben gondolkodni, továbbá a történeteimet is mind elképzelem filmjelenetként. A stílus szintén más persze, ez egy cseppnyivel földhözragadtabb sztori lett, mint a korábbi mesés trilógia. Tudatosan törekedtem rá, hogy az elbeszélés szerkezete, a leírások is más formában legyenek, így szerintem, ha valaki elolvassa az új könyvet, majd utána a régieket, és nem tudja az író nevét, akkor nem feltétlenül mondaná meg, hogy ugyanaz alkotta.

    Az első három könyv ugyanannál a kiadónál jelent meg, most azonban új kiadó színeit öltötted magadra, és csatlakoztál a Mogul csapatához. Az olvasók bízhatnak abban, hogy ezentúl újult erővel építed írói karriered, és a következő könyvre nem kell négy évet várni?

    Ez az egyik legnagyobb célom per pillanat. Ha energiáim engedik, akkor mindenképp szeretném kiadni magamból azt a nem kevés őrületet, ami a kobakomban leledzik, és a kedves, gyanútlan, ártatlan olvasókra önteni. Ideális lenne, ha évente új könyvvel jelentkezhetnék. Nem akarok persze felelőtlen ígérgetésbe bocsátkozni, de a terv mindenképp ez.  És úgy tűnik, ebben remek társra leltem a Mogul Kiadóban, ami közvetlen hangvételével, hatékony módszereivel frissítőleg hatott rám, és máris érzem, hogy érdemes még nagyobb erőbedobással dolgozni.

    Köszönjük az interjút, sok kiváló könyvet kívánunk neked!



    https://1000konyv.blog.hu/2020/04/02/interju-gregus-gabor




    Lapozz bele Blog - Végső elmezavar


    Gregus Gábor Elmezavar trilógiájával idén télen ismerkedtem meg, amikor az író kedvesen felkeresett, hogy nem lenne-e kedvem tenni egy próbát a könyveivel. Természetesen igent mondtam, mert az első kötet fülszövege kellőképpen felcsigázta az érdeklődésemet, és azóta is nagyon örülök, hogy adtam neki egy esélyt. A Pillanatnyi elmezavar ugyanis egy igazán egyedi és különleges történet kezdete, és a folytatás, az Újabb elmezavar sem marad el mögötte. Izgatottan vártam hát, hogy fejest ugorhassak az utolsó részbe is, és elkísérjem a főszereplőt végső, mindent eldöntő útjára.

    Domán helyzete a Markolábbal való találkozás után fordulóponthoz érkezik. Egyre közelebb kerül a kijutáshoz elméjének börtönéből, mivel már nem csak a fejében lejátszódó folyamatokra képes fókuszálni, hanem egyre jobban érzékeli a valóságot is. Rájön, hogy a kinti világban egy szanatóriumban fekszik, ahol épp megpróbálják kigyógyítani betegségéből, míg agyának belső zugaiban hosszú kihagyás után visszatér képzeletbeli barátaihoz. Uros, Barakon, Valód és a többiek már várták a férfi érkezését, ám ismételt egymásra találásuk örömére sötét árnyék vetül. Mióta Domán "elhagyta" ezt a világot, sok minden változott, és a káosz a tetőfokára hágott. Egyik legnagyobb ellenfele, Ménrót ugyan letette a fegyvert, de Villő továbbra is képben van, és a férfi vesztét akarja. Az őrült lány önmagában is hatalmas kihívást jelent, van azonban még valaki, aki sokkal nagyobb fenyegetést okoz. Az új trónkövetelő, Déva húgaival együtt igyekszik meghódítani és letarolni Domán képzeletének szüleményeit, hogy ő uralkodhasson mindenen és mindenkin. A férfi legfőbb célja ezért potenciális szövetségeseket keresni, de nincs könnyű dolga, hiszen szinte mindenki harcban áll mindenkivel, az ideje pedig fogytán. Valós és elképzelt világa egyre nagyobb mértékben keveredik össze egymással, és ezekből az összecsapásokból csupán az egyik kerülhet ki győztesen. Domán tehát néhány barátjával útnak indul, hogy maga mellé állítsa az ellenséges feleket, és megküzdjön a vörös hajú boszorkánnyal, valamint visszaszerezze az irányítást vadul kavargó fantáziája fölött.

    Végtelenül szomorú vagyok, amiért véget ért ez a remek történet, aminek három vaskos köteten keresztül lehettem a részese. Az előző két részhez hasonlóan a Végső elmezavar sem egy könnyed és egyszerű lezárás, sőt. Gregus Gábor tovább fokozza a hangulatot: az eddigieknél is több vért, harcot és még annál is több őrületet szőtt a cselekmény szálaiba. Nem gondoltam volna, hogy képes ennél is magasabbra emelni a lécet, de sikerült. Megőrültem ezért a könyvért. (Vagy inkább ettől a könyvtől, már magam sem tudom.) Egy brutálisan jó befejezés rajzolódott ki előttem, ami előtt a kalapomat is megemelném, ha lenne. Az első két könyvet is szerettem, de ez mindent vitt. Bőven túlszárnyalja őket, sok szép, értékes pillanatot hagyva hátra. Egy szinttel feljebb lépünk, mivel Domán rendkívül színes és impulzív tudatalattijának történései mellett a valós, kinti élete eseményeinek is tanúi lehetünk, ami jóval sivárabb és fájdalmasabb, mint az agya által létrehozott, védőpajzsként használt képzelgések. Felváltva ugrálunk a két sík között, és minél közelebb kerül a férfi a megoldáshoz, annál közelebb kerültem én is az összeomláshoz. Az író nem kímélte az érzéseimet. Elhitette velem, hogy lehet jó vége annak, amin keresztülmentem, és végül minden megoldódik, de nem. Elképzelni sem mertem azokat a dolgokat, amik a regény vége előtt nem sokkal lezajlottak. Egy pillanatra sem gondoltam bele abba, honnan mintázhatta főhősünk az agyában élő lények külsejét vagy viselkedését, annyira magával ragadott a rengeteg akció, így amint leesett az igazság, percekig tátott szájjal bámultam magam elé. Sokkolt, ami kiderült, és bele fog telni egy kis időbe, mire ezt megemésztem, de amint villanykörte módjára megvilágosodtam, onnantól másképp láttam mindent. Kitisztult előttem a kép, és ez bármennyi pénzt megért. Nem egyszer kerültem szívinfarktus közeli állapotba, vagy hördültem fel fájdalmasan az olvasottakon. Olykor alig bírtam lenyelni a torkomban nőtt gombócot, amit a számomra kedves szereplők elvesztése okozott, mert bizony ilyen is előfordult. Ekkor sírni és tombolni szerettem volna, bemászni a regénybe, és meg nem történtté tenni, ami történt. Csak reménykedni bírtam, hogy végül győzedelmeskedik majd a jó, mint a legtöbb magyar népmesében, és nem lesz több durva, a véresebbnél is véresebb összecsapás, ami miatt méltán kapott tizennyolcas karikát a sorozat.

    Domán hőstettei egy picit háttérbe szorulnak, ahogy egyre közelebb kerül a kijutáshoz. Sokkal többször támaszkodik barátai segítségére, de azért ő is kiveszi a részét a harcokból. Itt bizonyos Felszabadítóként van jelen, akitől elvárják, hogy megmentse a világot, és békét hozzon a tájra, legyőzve a gonoszt. Nem kis feladata van tehát, emellett pedig meg kell találnia azt a három varázslatos tárgyat, melyek visszajuttatják a felszínre. Veszélyesebbnél veszélyesebb lényekkel kénytelen megvívni a szabadulás érdekében, amire elmondhatatlanul vágyik, miközben egyre jobban meghasonlik önmagával, ahogy az agya által teremtett kreatúrák folyamatosan szivárognak át a valóságba. Sokkal nehezebben tudja elvonatkoztatni egymástól a két énjét, fogalma sincs, mi igazi és mi nem az, egyedül abban biztos, hogy nem akar elszakadni álmai nőjétől. A férfihoz hasonlóan Zille is embert próbáló dolgokon megy keresztül, hiába edzette meg az élet, van, ami rajta is kifog. Kevés időt töltenek együtt, valami miatt mindig elvesztik egymást Dománnal, de amikor újra találkoznak, úgy turbékolnak, akár egy gerlepár. A romantikára az eddigieknél is nagyobb hangsúly került, akármilyen kevés is jutott belőle. A régi karakterek mellett jó néhány új szereplő is feltűnik a színen, mint például Ugrin, az ezüst mókus, aki apró termete ellenére igen nagy erőknek parancsol, vagy Bakta, a gépek terén verhetetlen sáska tudós. A legnagyobb fenyegetést jelenleg a legerősebb boszorkány, Déva jelenti Dománra nézve, aki szinte a semmiből tör elő, hogy tébolyult seregével bekebelezze annak birodalmát. Őrültségben simán túltesz Villőn, így komoly veszély leselkedik a kis csapatra általa. És ha már Villőt emlegetem, nem tudok mellette sem elmenni szó nélkül. A fehér hajú lány mindig is a férfi bukását szerette volna, de hogy miért, arra most kapunk épkézláb magyarázatot. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, ki is ő valójában, és amint kiderült, akkor sem voltam képes elhinni a szörnyű tényt. Teljesen ledöbbentett, kell még jócskán idő, mire leülepedik bennem az igazság. Ravasz húzás volt ez az író részéről, annyi szent. Ezen kívül szeretném megdicsérni a borítót is, ami száz százalékig elnyerte a tetszésemet. Ezerszer szebb a másik kettőnél, szavakat sem találok rá. Egyszerűen tökéletes.

    Összességében nézve a Végső elmezavar nagyszerű lezárása ennek a remek, népmesei motívumokkal átszőtt sorozatnak. Elsöprő erővel teszi fel a pontot arra a bizonyos i-re. Hiányozni fog ez a véres, mégis szerethető történet, minden bájával és őrültségével. De nincs mese: itt a vége, fuss el véle. Egyszer talán visszafutok megint az elejére.

    Pontszám: 10/10

    Nézőpont: E/3, múlt idő, Domán szemszögéből
    Kedvenc karakter: továbbra is Valód
    Kiknek ajánlom: akik már maguk mögött hagyták az első két felvonást




    https://lapozzbeleblog.blogspot.com/2018/08/gregus-gabor-vegso-elmezavar.html