Annie Mindenes Blogja - Megjelöltek


Kezdjük a külalakkal. A cím tagolása először fura volt, de gondoltam, hogy az ölteknek lesz funkciója, és lett is, sőt a jelnek is, úgyhogy tetszett a szójáték. A spirál is jól fest, a borító színvilága is, úgyhogy tetszik ez a letisztultság, ami a könyv külsejét jellemzi. Viszont a beltartalommal akadtak gondjaim.
A történet fő mozgatórugója a Gépezet, ami előtt pisztolypárbajok zajlanak, ahol a győztes megkapja a vesztes életesszenciáját vagy mit, ami által megőrzi fiatalságát és halhatatlanságát.

    "A dicsőség csábító érzete rég eltűnt, maradt az egyszerű, életben maradni koncepció."

Minden évben egy hétig, egy megadott helyen zajlanak a párbajok, ahol sok karaktert ismerünk meg ugyan, a történet mégis a hanyag Szikrát helyezi fókuszba. A húszévesnek kinéző fickó vérprofi párbajozó, bár mióta a megnyerő és borzasztóan beképzelt Herceg párbaj során megölte szerelmét, a főhős felvette a "nekem aztán minden mindegy" stílust. Revansot nem vesz, mert hajdani kedvese megeskedte, hogy ne tegye, úgyhogy főhősünk csak sodródik az árral. Egyedül legjobb barátja, a szelíd mackó, Pöröly tartja életben mindaddig, amíg a klubban fel nem tűnik egy csinos, lila hajú újonc, Indigó, aki szempillantás alatt elvarázsolja Szikrát. Őszintén szólva, hálát rebegtem az égiek felé amikor Indigó feltűnt a színen, mert Szikra borzalmasan unalmas karakter volt egymagában. Értem és megértem a drámáját, de a hanyagsága meg az a negatív köd amibe bevackolta magát, úgy éreztem, megmérgez. Az sem segített, hogy a könyv kezdetben a leírásokkal akart megfogni, mert jobban szeretem az olyan történeteket, amik karakter és cselekményközpontúak. Persze kell a jó leírás, ami megízesíti a történetet, de ne csak az vigye el a hátán a sztorit. Ám amikor a legnagyobb kulimászban voltam a könyvvel, szerencsére kaptam pár fejezetet más szereplők szemszögéből is, ami úgy kellett, mint egy falat kenyér. Felüdülés volt olvasni a többi megjelöltről, mint mondjuk Plazmáról, akivel azonosulni tudtam, mert őt is az érdekelte, ami engem: kik ők? Mi ez az egész párbajosdi? Mi a Gépezet és mi ennek az egész koncepciónak a lényege? Ez üdítő volt, hisz minket embereket is borzasztóan érdekel az emberiség eredete.

    "Egy másik csodalényt kell megölnie, hogy ő csodalény maradhasson."

De, legfőképp Hercegről volt érdekes olvasni. Ebben a sunyi antikrisztusban tobzódott a lehetőség, amit Gregus Gábor ki is használt abban a 250 oldalban. Persze nem tuszkolom be a plátói szerelmeimnek fentartott szobába, mert annyira azért nem vagyok elborult. Herceg egy igazi gyűlöletes karakter azzal a megnyerő, de istenkomplexusos stílusával, viszont el kell ismerni, hogy jól ki van dolgozva. Ahogy Pöröly is, aki pont az ellentéte. Utóbbi mellesleg kedvencemmé is vált.
Amíg Pörölyt szerettem, Herceget meg nem, addig Szikra teljes mértékben hidegen hagyott. Nem sok mindent mozgatott meg bennem, és ez azért fájt, mert mégis csak az egyik főszereplőről van szó. Vele együtt Indigó sem fogott meg, az enyelgéseik meg aztán végképp nem hatottak meg. Fura. Pedig romantikus alkat vagyok, párás szemmel lesem mindig a szerelmi szálak alakulását, itt meg valahogy olyan meh volt az egész. Azt hiszem a rövid időn belül bekövetkezett túlzott sziruposságtól csömörlöttem meg. Pedig Gregus Gábor jól ír. A stilusa kellően választékos és olvasmányos, a karakterei nagyja is jól felépített. Csak Szikránál éreztem azt, hogy valami félrecsúszott. 

 



    "... győzedelmeskedett, de mennyi része volt ebben a biológiai parancsnak, és mennyi tudatos énjének? Eljuthat addig a pontig, amikor készakarva választja a halált?"

A párbajok eleinte untattak, és féltem, hogy ez a monotonitás fog végig uralkodni, de nagy meglepetésemre az események egyre izgalmasabbak lettek, ahogy a szereplők már nem csak hosszú másodpercekig szuggerálták egymást mint anno a vagnyugaton. Azért jó néhányszor felspannolt ez a történet, és olykor szerettem olvasni. Az utolsó fejezet igencsak izgalmasan volt felépítve, el is kapott egy hűha érzés, de amikor ránéztem, hogy milyen kevés lap maradt már csak, bekúszott az a fránya hang a fülembe, hogy a vége össze lesz azért csapva. És sajnos össze is lett... képzeletben koppant is a fejem az asztalon.

Összesítés: van egy különleges alapvilága és hangulata a sztorinak, az biztos. Amikor utóbbi olykor elkapott, akkor nem volt gond az olvasással.

A történet lassan adagolt, kicsit túlmisztifikált, de bőven követhető. Az író a sok leírással megbolondítja a cselekményt, de teszi mindezt érthetően, csak ezzel nem teszi érdekessé, izgalmasabbá a történetet. Úgyhogy aki szereti a túlzott leírásokat, annak tetszeni fog a könyv. Viszont a regény második fele már sokkal jobban lekötött, főleg amikor már nem csak Szikra volt a show sztárja, hanem más karakterek is előtérbe kerültek, és velük együtt nemcsak a történetvezetés, de a párbajok is érdekesebbé váltak.

6/10


https://anniemindenesblogja.blogspot.com/2021/06/gregus-gabor-megjeloltek.html