És itt a vége: Végső elmezavar

Az átlagos férfi még mindig annak a világnak a foglya, ahol minden másképp működik, és ahol bármi megtörténhet. Ezúttal megcsillan a végleges szabadulás lehetősége, kérdés azonban, hogy valóban szabadulni akar-e. A fantázia birodalmában most sem unalmas az élet. A herbáknak nevezett növénylények beilleszkedni próbálnak, és a gépesítés egyre inkább összefonódik a Hullám varázserejével. Mindeközben vérszomjas boszorkányok tűnnek fel a színen, akik uralmuk alá hajtják az összes útjukba kerülő várost, továbbá egy szörnyű ragály is terjed, ami válogatás nélkül tesz tébolyodottá mindenkit, akit elér.
A történet most is cselszövésekkel, csatákkal, bűbájjal és szerelemmel tarkított. A végső küzdelem megkezdődik, mind a belső, mind pedig a külső világban, és a férfinak döntenie kell, valójában hová is tartozik. A sötét mese a befejezéshez közeledik, ám kérdés, ki éli meg a finálét. Vagy egyáltalán lesz-e olyan, aki megéli…

Tovább

Itt a folytatás: Újabb elmezavar

Az átlagos férfi tovább keresi a kiutat abból a különös világból, melybe belecsöppent. Amint újra tudatára ébred, rájön, hogy hosszú ideje aludta álmát, és hogy mindeközben sok minden megváltozott. Régi baráti szétszéledtek, a hatalom új kezekbe került.

Ahogyan ő, úgy tér vissza a végleg legyőzöttnek hitt Ménrót és Villő, és ha ez nem lenne elég, egy harmadik nagy erejű vetélytárs, Radakund is feltűnik a színen.

Az első kötethez hasonlóan a sötét mese most is cselszövésekről, véres csatákról, bűbájról és szerelemről szól. A háború tovább folytatódik, a tét pedig még mindig nem más, mint a józan ész.

Tovább

Pillanatnyi elmezavar

Ha szereted...

...a fantasy világokat
...a kardos-harcos-varázslós kalandokat
...a véres csatákat
...a különös, sosem látott teremtményeket
...a romantikát (egy csipetnyi erotikával fűszerezve)

...akkor a Pillanatnyi elmezavar-t imádni fogod !

Egy átlagos férfi, egy átlagos napon elalszik a fürdőkádban és ezzel átlagos élete fenekestül fordul fel.

Idővel rájön, hogy nem megszokott világa veszi körül. Ezt az új világot különös lények népesítik be, és sok olyan varázslatos jelenséget tapasztal, amiket eddig még elképzelni sem tudott. Ezek egyike az az erő, amit ő maga is képes életre hívni, és aminek segítségével szinte bármi megtehető.

Kalandos események során a férfi kezdi kiismerni mindazt, ami körülveszi, de a hazajutás vágya továbbra is erősen él benne. Annak érdekében viszont, hogy egyszer visszakapja régi életét, kénytelen szembenézni azzal a két nagyhatalmú lénnyel, akik ezt a világot uralják...

Ez a könyv egy sötét mese őrületről, árulásról, véres csatákról, táltos paripákról és gyönyörű, kéjsóvár boszorkányokról. Ajánljuk mindazoknak, akik szívesen merülnek el egy a valóságtól elrugaszkodott, magyar népmesei motívumok alapján megírt fantasztikus történetben.

Tovább

Lapozz bele Blog - Végső elmezavar

Gregus Gábor Elmezavar trilógiájával idén télen ismerkedtem meg, amikor az író kedvesen felkeresett, hogy nem lenne-e kedvem tenni egy próbát a könyveivel. Természetesen igent mondtam, mert az első kötet fülszövege kellőképpen felcsigázta az érdeklődésemet, és azóta is nagyon örülök, hogy adtam neki egy esélyt. A Pillanatnyi elmezavar ugyanis egy igazán egyedi és különleges történet kezdete, és a folytatás, az Újabb elmezavar sem marad el mögötte. Izgatottan vártam hát, hogy fejest ugorhassak az utolsó részbe is, és elkísérjem a főszereplőt végső, mindent eldöntő útjára.

Domán helyzete a Markolábbal való találkozás után fordulóponthoz érkezik. Egyre közelebb kerül a kijutáshoz elméjének börtönéből, mivel már nem csak a fejében lejátszódó folyamatokra képes fókuszálni, hanem egyre jobban érzékeli a valóságot is. Rájön, hogy a kinti világban egy szanatóriumban fekszik, ahol épp megpróbálják kigyógyítani betegségéből, míg agyának belső zugaiban hosszú kihagyás után visszatér képzeletbeli barátaihoz. Uros, Barakon, Valód és a többiek már várták a férfi érkezését, ám ismételt egymásra találásuk örömére sötét árnyék vetül. Mióta Domán "elhagyta" ezt a világot, sok minden változott, és a káosz a tetőfokára hágott. Egyik legnagyobb ellenfele, Ménrót ugyan letette a fegyvert, de Villő továbbra is képben van, és a férfi vesztét akarja. Az őrült lány önmagában is hatalmas kihívást jelent, van azonban még valaki, aki sokkal nagyobb fenyegetést okoz. Az új trónkövetelő, Déva húgaival együtt igyekszik meghódítani és letarolni Domán képzeletének szüleményeit, hogy ő uralkodhasson mindenen és mindenkin. A férfi legfőbb célja ezért potenciális szövetségeseket keresni, de nincs könnyű dolga, hiszen szinte mindenki harcban áll mindenkivel, az ideje pedig fogytán. Valós és elképzelt világa egyre nagyobb mértékben keveredik össze egymással, és ezekből az összecsapásokból csupán az egyik kerülhet ki győztesen. Domán tehát néhány barátjával útnak indul, hogy maga mellé állítsa az ellenséges feleket, és megküzdjön a vörös hajú boszorkánnyal, valamint visszaszerezze az irányítást vadul kavargó fantáziája fölött.

Végtelenül szomorú vagyok, amiért véget ért ez a remek történet, aminek három vaskos köteten keresztül lehettem a részese. Az előző két részhez hasonlóan a Végső elmezavar sem egy könnyed és egyszerű lezárás, sőt. Gregus Gábor tovább fokozza a hangulatot: az eddigieknél is több vért, harcot és még annál is több őrületet szőtt a cselekmény szálaiba. Nem gondoltam volna, hogy képes ennél is magasabbra emelni a lécet, de sikerült. Megőrültem ezért a könyvért. (Vagy inkább ettől a könyvtől, már magam sem tudom.) Egy brutálisan jó befejezés rajzolódott ki előttem, ami előtt a kalapomat is megemelném, ha lenne. Az első két könyvet is szerettem, de ez mindent vitt. Bőven túlszárnyalja őket, sok szép, értékes pillanatot hagyva hátra. Egy szinttel feljebb lépünk, mivel Domán rendkívül színes és impulzív tudatalattijának történései mellett a valós, kinti élete eseményeinek is tanúi lehetünk, ami jóval sivárabb és fájdalmasabb, mint az agya által létrehozott, védőpajzsként használt képzelgések. Felváltva ugrálunk a két sík között, és minél közelebb kerül a férfi a megoldáshoz, annál közelebb kerültem én is az összeomláshoz. Az író nem kímélte az érzéseimet. Elhitette velem, hogy lehet jó vége annak, amin keresztülmentem, és végül minden megoldódik, de nem. Elképzelni sem mertem azokat a dolgokat, amik a regény vége előtt nem sokkal lezajlottak. Egy pillanatra sem gondoltam bele abba, honnan mintázhatta főhősünk az agyában élő lények külsejét vagy viselkedését, annyira magával ragadott a rengeteg akció, így amint leesett az igazság, percekig tátott szájjal bámultam magam elé. Sokkolt, ami kiderült, és bele fog telni egy kis időbe, mire ezt megemésztem, de amint villanykörte módjára megvilágosodtam, onnantól másképp láttam mindent. Kitisztult előttem a kép, és ez bármennyi pénzt megért. Nem egyszer kerültem szívinfarktus közeli állapotba, vagy hördültem fel fájdalmasan az olvasottakon. Olykor alig bírtam lenyelni a torkomban nőtt gombócot, amit a számomra kedves szereplők elvesztése okozott, mert bizony ilyen is előfordult. Ekkor sírni és tombolni szerettem volna, bemászni a regénybe, és meg nem történtté tenni, ami történt. Csak reménykedni bírtam, hogy végül győzedelmeskedik majd a jó, mint a legtöbb magyar népmesében, és nem lesz több durva, a véresebbnél is véresebb összecsapás, ami miatt méltán kapott tizennyolcas karikát a sorozat.

Domán hőstettei egy picit háttérbe szorulnak, ahogy egyre közelebb kerül a kijutáshoz. Sokkal többször támaszkodik barátai segítségére, de azért ő is kiveszi a részét a harcokból. Itt bizonyos Felszabadítóként van jelen, akitől elvárják, hogy megmentse a világot, és békét hozzon a tájra, legyőzve a gonoszt. Nem kis feladata van tehát, emellett pedig meg kell találnia azt a három varázslatos tárgyat, melyek visszajuttatják a felszínre. Veszélyesebbnél veszélyesebb lényekkel kénytelen megvívni a szabadulás érdekében, amire elmondhatatlanul vágyik, miközben egyre jobban meghasonlik önmagával, ahogy az agya által teremtett kreatúrák folyamatosan szivárognak át a valóságba. Sokkal nehezebben tudja elvonatkoztatni egymástól a két énjét, fogalma sincs, mi igazi és mi nem az, egyedül abban biztos, hogy nem akar elszakadni álmai nőjétől. A férfihoz hasonlóan Zille is embert próbáló dolgokon megy keresztül, hiába edzette meg az élet, van, ami rajta is kifog. Kevés időt töltenek együtt, valami miatt mindig elvesztik egymást Dománnal, de amikor újra találkoznak, úgy turbékolnak, akár egy gerlepár. A romantikára az eddigieknél is nagyobb hangsúly került, akármilyen kevés is jutott belőle. A régi karakterek mellett jó néhány új szereplő is feltűnik a színen, mint például Ugrin, az ezüst mókus, aki apró termete ellenére igen nagy erőknek parancsol, vagy Bakta, a gépek terén verhetetlen sáska tudós. A legnagyobb fenyegetést jelenleg a legerősebb boszorkány, Déva jelenti Dománra nézve, aki szinte a semmiből tör elő, hogy tébolyult seregével bekebelezze annak birodalmát. Őrültségben simán túltesz Villőn, így komoly veszély leselkedik a kis csapatra általa. És ha már Villőt emlegetem, nem tudok mellette sem elmenni szó nélkül. A fehér hajú lány mindig is a férfi bukását szerette volna, de hogy miért, arra most kapunk épkézláb magyarázatot. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, ki is ő valójában, és amint kiderült, akkor sem voltam képes elhinni a szörnyű tényt. Teljesen ledöbbentett, kell még jócskán idő, mire leülepedik bennem az igazság. Ravasz húzás volt ez az író részéről, annyi szent. Ezen kívül szeretném megdicsérni a borítót is, ami száz százalékig elnyerte a tetszésemet. Ezerszer szebb a másik kettőnél, szavakat sem találok rá. Egyszerűen tökéletes.

Összességében nézve a Végső elmezavar nagyszerű lezárása ennek a remek, népmesei motívumokkal átszőtt sorozatnak. Elsöprő erővel teszi fel a pontot arra a bizonyos i-re. Hiányozni fog ez a véres, mégis szerethető történet, minden bájával és őrültségével. De nincs mese: itt a vége, fuss el véle. Egyszer talán visszafutok megint az elejére.

Pontszám: 10/10

Nézőpont: E/3, múlt idő, Domán szemszögéből
Kedvenc karakter: továbbra is Valód
Kiknek ajánlom: akik már maguk mögött hagyták az első két felvonást



https://lapozzbeleblog.blogspot.com/2018/08/gregus-gabor-vegso-elmezavar.html

Tovább

Lapozz bele Blog - Újabb elmezavar

Az Elmezavar trilógia első kötete, a Pillanatnyi elmezavar sokáig ismeretlen volt előttem, ám amint belekezdtem, szinte egyből világossá vált előttem, hogy nem egy mindennapi regényről van szó. A végére annyira megszerettem, hogy fel sem merült bennem, hogy ne olvassam el a folytatását, épp ellenkezőleg. Hihetetlenül kíváncsi voltam rá, hogy az izgalmas elme-utazás után milyen újabb kalandokkal tudja megfejelni a szerző, Gregus Gábor, és hogyan képes megugrani a saját maga által felállított mércét. A fülszöveg ezúttal sem árult el túl sokat a történetről, de eleve plusz pontokkal indított nálam a könyv, hiszen a borító határozottan pozitív irányba fejlődött, jobban tetszik, mint az előző részé, olvasás közben pedig még több kellemes meglepetésben lehetett részem.

Domán visszatér... és újfent nem emlékszik semmire. Fogalma sincs, kicsoda ő, hogy hívják és miért zárták be egy hófehér hajú, vörös szemű tinédzserrel egy pincébe. Amikor a lány is magához tér, kiderül, hogy az ő emlékezete is hiányos, így nem sokra mennek egymással. Elhatározzák, hogy megkeresik a kivezető utat, de ahogy a felszínre érnek, elszakadnak egymástól. Domán a homrogdi sóbányában találja magát, ami egyben börtönként is funkcionál. Nagy nehézségek árán sikerül csak kiszabadulnia onnan, majd lassan az emlékei is kezdenek visszatérni. Az eddigi halvány benyomásokat felváltja a biztos tudat, hogy a legutóbbi ittjártakor az ég vérvörös volt a jelenlegi zöldes árnyalatú helyett, és rengeteg dolog megváltozott azóta. Valódtól, régi jó kék bundájú barátjától a férfi értesül arról, hogy az Égigérő fánál lezajlott csata után az áruló farkas, Kartal ragadta magához a hatalmat, és már egy éve tartja rettegésben a lakókat. Uralma azonban megrendülni látszik, mikor egy másik hódító, Radakund is feltűnik a színen, aki egy új életforma irányításával akar hatalomra törni. És ha ez még nem lenne elég, Villő ismét visszatér a játékba, és Ménrót sem tűnt el véglegesen a képből. Dománnak nincs más választása, meg kell találnia a Forrást, a Hullám energia úgynevezett bölcsőjét, hogy választ kapjon végre a kérdéseire, legyőzze az őt megtámadó kórságokat és kiszabaduljon elméje fogságából.

Ugyanúgy, mint az első könyv esetében, az Újabb elmezavarra sincs egyetlen rossz szavam sem. Remekül hozza az eddigi színvonalat, sőt, sokkal többet ad hozzá. Gregus Gábor tovább emeli a téteket: új szereplők, új érdekfeszítő jelenetek és új kihívások várnak ránk ebben a lehengerlő folytatásban. A kőkemény akciójelenetekhez és a különleges stílusához hozzászoktam már, de még így is jó néhányszor sikerült meglepetést okoznia. Most nem a régi, ismert környezetbe térünk vissza, hanem Domán elméjének egy másik oldalával találkozhatunk. Az elmúlt egy év során rengeteg változáson esett át a világ, az égbolt színétől kezdve az új "uralkodón" át a fenyegető trónbitorlókig. Tetszett ez a megújulás, hogy nem ugyanoda tértünk vissza, ahonnan eljöttünk, így átfogóbb képet kaphattunk erről a színes és fantasztikus tudatalattiról. Nem egyszer csodálkoztam el azon, milyen óriási is ez a világ, miközben csupán egy apró, elzárt helyen létezik valaki agyában. Ezért az egyedi megközelítésért továbbra is odavagyok, olyannyira, hogy amikor nem küzdöttem épp időhiánnyal, menthetetlenül a lapokhoz tapadtam, és óriási szemekkel faltam a sorokat. Az elején azért nem ment minden könnyen, kellett néhány oldal, mire belerázódtam a megváltozott erőviszonyokba, de aztán nem volt megállás. Az író tett arról, hogy egy percre se érezzem megingathatatlannak az események végkimenetelét, számos éles kanyart és nem várt fordulatot tartogatott ezúttal is. A cselekmény gördülékenyen, akadályokkal teletűzdelve halad előre, és persze nem kell nélkülöznünk a brutálisan véres, elsöprő erejű összecsapásokat sem, amiből egy kezemen meg sem tudnám számolni, mennyi akadt. Maradjunk annyiban, hogy irgalmatlanul sok. A fejezetcímek megoldása is kifejezetten ötletes, mivel az adott név vagy mondat megtalálható magában a fejezetben is valahol. Egy idő után már tudatosan kezdtem keresni ezeket a szövegben, és mindig elégedetten vigyorogtam, ha rábukkantam az aktuális címre.

A karaktereket régi jó (vagy éppen rossz) ismerőseimként köszöntöttem. A legtöbben hozzák a szokásos formájukat, de akadnak olyan szereplők is, akik nem kis átalakuláson esnek át. Főhősünk, Domán megint egy érdekes szituációban tér magához, és csak később kezd el neki derengeni, hol is tartózkodik épp. Addig szépen sodródik az eseményekkel, ám amint megvilágosodik, kezébe veszi az irányítást. Bármi áron le akar számolni a ravasz és agyafúrt Kartallal, és szerencsére nincs egyedül ebben. Célja felé haladva csatlakoznak hozzá régen látott barátai, köztük a hófehér paripa, Tegze, és a férfi szerelme, a vadóc, kőkemény Zille, aki, ha lehet, még határozottabb és vagányabb lett. Domán legfőbb terve eljutni Tardba, ahol a két legbefolyásosabb família, az Abaffyak és a Dalnokyak élnek, és maga mellé állítva összebékíteni őket. A családok évtizedek óta gyűlölik egymást, kivéve az uralkodók gyermekeit, akiket tiszta, őszinte szerelem fűz össze. Az író ezzel a halvány Rómeó és Júlia szállal tovább bonyolította az amúgy sem egyszerű helyzetet, ennek tetejébe pedig a meglévő két kórság mellé egy harmadikat is betársít. Radakund egy új életforma, a herbák vezére, aki óriási növényhadseregével igyekszik megszerezni a hatalmat. Ő volt számomra a legérdekesebb szereplő, mert sosem tudtam eligazodni rajta. Félelmetes harcos, de tart attól, hogy levegye álarcát, és az emberek meglássák igazi valóját. Villő ugyanolyan, mint mindig, számító, erkölcstelen és a velejéig romlott. Dománhoz hasonlóan az ő emlékei is fokozatosan térnek vissza, de zsigeri gonoszságát nem képes levetkőzni. A regény legerősebb, legkiforrottabb karaktere, aki mások kínzásában és a gyilkolásban leli örömét. Sokkal nagyobb szerephez jut, mint az előző részben, a könyv szűk harmadát az ő szemszögéből láthatjuk, valamint ősi ellensége, Ménrót is jobban előtérbe kerül. Lenyűgöző, egyben meghökkentő jellemfejlődésen esik át a kedves és szépséges sárkánylánynak, Estillának köszönhetően. Iránta érzett szerelme teljesen átformálja, és arra ösztönzi, hogy jobbá váljon. Tolószékes, kopasz öregember álcáját és hatalomvágyát sutba dobva, fekete tűzokádó alakjában békére és boldogságra vágyik, ám a sors kegyetlen, és nem biztos, hogy megfelelő irányba sül el ez a pálfordulás.

Egységében tekintve az Újabb elmezavar nagyszerű folytatás. Egy vad, sötét mese bámulatos második felvonása, amit ismét határtalanul élveztem, bár válaszokkal továbbra sem szolgált. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a trilógia utolsó kötetében, a Végső elmezavarban hogyan zárul Domán utazása az elméjében, és vajon sikerül-e kijutnia onnan, vagy örökre saját tudatalattija foglya marad. Magam sem tudom, melyiknek örülnék inkább.

Pontszám: 10/9

Nézőpont: E/3, múlt idő, több szemszög
Kedvenc karakter: Zille
Kiknek ajánlom: akik már túl vannak az első köteten



Idézetek a könyvből

"– Minden ezen a világon olyan, mint ez a szoba. Egy nézőpontból sosem láthatod a teljes összképet."

"– Hogy hogyan halsz meg, az teljesen mindegy. Az nem mindegy, hogyan éltél."

"– Tudod, én nem hiszek abban, hogy olyannyira értelemvezérelt lények lennénk. Miért? Mert tudunk beszélni, és mert késsel-villával eszünk? Dobj le egy csapat embert egy lakatlan szigetre, és előbb-utóbb vagy kiirtják egymást, vagy egyikük a többi fölé kerekedik, és a többiek behódolnak neki. Nincs jó, és rossz. Csak ösztön van. Mindenkit ez irányít. Téged is."

"– Mindannyian szeretjük azt hinni, hogy különlegesek vagyunk. Hogy egyedi céljaink vannak. Hogy majd mi tudjuk, hogyan kell élni. Aztán egy idő után, sok-sok év elteltével, azt vesszük észre magunkon, hogy semmi érdekes nincs
bennünk. Hogy pontosan ugyanolyanok vagyunk, mint a többiek. Hogy mi sem akarunk mást, csak nyugalmat, családot… valahogy eléldegélni csöndesen…"

"– Az igazi nagyság mindig hallgat a tömegben. Az igazi tudás sosem hivalkodó."



https://lapozzbeleblog.blogspot.hu/2018/05/gregus-gabor-ujabb-elmezavar.html

Tovább

A másik világ - Végső elmezavar

A borítóról:
A Pillanatnyi elmezavar borítójáért nem voltam oda. Az Újabb elmezavar borítója egészen tetszett, ezt viszont egyenesen imádtam,  a színeket, az alakokat, mindent. Az tény, hogy a három könyv egymás mellett nagyon jól mutat a könyvespolcon, viszont kétségkívül ennek lett a legjobb a borítója. Itt pedig muszáj kitérnem arra, hogy ez is a szerző érdeme, ugyanis a borítóterv is az ő általa teremtett világ része, éppen ez lehet az oka annak, hogy ennyire előrevetíti a történet hangulatát - nem csak ennél a kötetnél, hanem a sorozat minden részénél.

A könyvről, szereplőkről:
Egészen az utolsó mondatig nem voltam biztos abban, hogy Molyon hány csillaggal értékeljem ezt a könyvet.
Kapcsolatunk szépen indult, ugyanis már a felvezető idézettel belopta magát a szívembe a kötet (no meg, persze, elődjeinek, a sorozat első két kötetének köszönhetően). Ráadásul egyetlen sor elolvasása elég volt ahhoz, hogy Gábor visszarántson az általa megteremtett világba, ahol én annyira szerettem eddig is lenni.
Ebben a kötetben már direkt figyeltem, mit ír a szerző az ajtókról, ugyanis már korábban is érezhetően sok szerepet kaptak, mostanra viszont teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy valami komoly jelentése van.

Az Elmezavar-trilógiában sokszor sok minden nem volt érhető, de  mindig kiderült, hogy minden apróságnak van valami szerepe, ezért a figyelmemet tudatosan ezekre összpontosítottam. Ilyen volt például az ég színe, ami mindig attól függ, éppen melyik erő van hatalmon, vagy egy tetoválás, egy ajtó, egy elejtett félmondat, megjegyzés. 

"Még egy név. Komolyan mondom, képtelenség megjegyezni az összeset..."/57. oldal/

A történet elején nem csak Domán, hanem én is össze voltam zavarodva. Örültem a régi, ismerős neveknek, de bezavart a sok-sok új név, nem tudtam, ki kivel van, ki milyen lény. Egy darabig jegyzeteltem is, felírtam a neveket, hogy milyen lények és mit lehet tudni róluk, aztán belemerültem a történetbe, és nem foglalkoztam már ezzel. Egyébként is Gábor szépen megoldotta az olvasó fejében keletkező káoszt, minden karakterét bemutatta és olyan személyiségjegyekkel ruházta fel őket, hogy hamar szerethetővé vagy utálhatóvá, de mindenképpen egymástól megkülönböztethetővé tette azokat.

A könyv első fele pontosan olyan volt stílusban, szóhasználatban, hangulatban és minden téren, mint a trilógia első két kötete, aztán valami egészen más műfajba - nem is tudom, milyenbe - váltottunk. Éppen ez a hirtelen váltás kellett ahhoz, hogy a korábbinál még jobban behúzzon ez a világ, ugyanis az első felében még nem tudtam elengedni a tényt, ami a második kötetben kiderült. Akartam, hogy valós legyen mindaz, amit Domán megél, hogy éljenek ezek a csodálatos karakterek, ne csak a fejében, hanem az igazi életében is. Aztán ahogy elkezdett kettő-három szálon futni minden, és elkezdtünk ugrálni a világokban, azt tapasztaltam, hogy egyre jobban érdekel, miért alakult ki ez a világ, mi lehet a hátterében. Tehát amit eddig nem kedveltem, az lett itt a kedvenc részem. 

Az imádott Narnia-szerű ország "Elm utcájában", ahol a World of Warcraft hangulatát idéző lények elevenednek meg, ebből a fantasyvilágból egyszer csak egy thrillerbe lépünk át, ahol Gábor már, mintha George R. R. Martin tanítványa lenne, szemrebbenés nélkül mészárolja a szívünkhöz közel került karaktereket... és ahányszor én hangosan felszólaltam olvasás közben, hogy "nem, Gábor, ezt NEM teheted meg" - ő annyiszor megtette és továbblépett.

Ha az előző köteteknél meg is fordult a fejemben, hogy nem kell ráírni a kötetre, hogy "csak felnőtteknek", itt épp az ellenkezőjét éreztem, még nagyobb betűkkel, a könyv elejére kellett volna. Nos, az biztos, egyáltalán nem lett vérszegény, a szerzőnek van érzéke ahhoz, hogyan írjon le egy tökéletesen megrendezett, művészi kínzást vagy tömeges gyilkolást.

Nem is könyvet fogtam a kezemben, hanem egy komplett csatát, Egyetlen unalmas mozzanattal sem futottam össze a több, mint 500 oldalon keresztül, ráadásul a vége annyira meg lett csavarva, hogy a sokadik csavar után már nem is tippelgettem, mi lesz a vége, csak élveztem a történetet.

Hogy itt, vagy Molyon jegyeztem meg korábban már, nem tudom, de ennek a trilógiának nem ott lenne a helye, ahol van. Sokkal többre hivatott. Az utolsó oldal elolvasása után, mikor becsuktam a könyvet, akkor döbbentem rá, hogy a négyéves nagylányom áll velem szemben, s valószínűleg így tett már pár oldallal korábban is, mert megkérdezte: "mi a baj, anya?", amire csak annyit tudtam mondani neki: "vááúristenezdejóvolt". Elképesztő, fantasztikus, izgalmakkal teli trilógia.

Borító: 5/5
Történet: 5/5
Megfogalmazás, stílus: 4/5
Karakterek: 5/5

Köszönöm Gregus Gábornak, hogy meginvitált egy véres csatára ebben a csodavilágban!



http://www.amasikvilag.hu/2018/05/gregus-gabor-vegso-elmezavar-elmezavar.html

Tovább