Persze, izgalmasan hangzik, főleg, hogy ilyesmiben még nem volt részem. Azt hiszem, fontos része az írói létnek az olvasókkal, vagy a leendő olvasókkal való találkozás, akiktől hasznos visszajelzéseket kaphatunk. Leszámítva a közvetlen környezetemet, én eddig szinte csak írásos véleményeket olvastam a könyveimről, amik persze részletesek tudnak lenni, mégis sok minden kimaradhat ilyenkor, ami egy beszélgetés során eszébe juthat az embernek. Nem is szólva arról, hogy akár még jó barátságok is születhetnek ezen események során.
Így van, ez szándékos. A történet tulajdonképpen egy kiragadott hét egy véget érni nem látszó, önmagába visszatérő cselekménysorozatból. Azonban – mint az később kiderül – ez mégiscsak egy fontos hét lesz, hisz a főszereplőnek esélye nyílik rá, hogy kitörjön egy ősi, misztikus alapokon nyugvó körből. A frusztráló időtlenség érzetét erősíti, hogy pontosan nem tudjuk meg, hol járunk és mikor, bár ezekre némi fény derül, ahogy zajlanak az események.
Becenevekről van szó, ami sok-sok idő alatt ragadt rá a szereplőkre. Egy titkos társaságban – ahol ráadásul napi szinten tűnhet el bárki az ismeretlenben – úgy célszerű, hogy a tagok nem ismerik egymás valódi nevét. Abszurdnak tűnhet, de lehet, hogy már ők maguk sem tudnák megmondani a sajátjukat. A hétköznapi életükben úgy váltogatják a személyazonosságokat, ahogy ezt pillanatnyi helyzetük megkívánja, és ezt nem is lehetne követni. A „régi” Megjelöltek azonban már oly régóta vannak jelen, hogy akaratlanul is rájuk ragad valami jellemző titulus. „Szikra” fiatalos és gyors, „Pöröly” lomha és robosztus, a halálos „Fullánk” nevét fegyvere ihlette, és így tovább. Azt hiszem, ez jól illik a sztoriba. Akiknek eddig alkalma volt olvasni a művet, azoknak tetszett a megvalósítás.
Mindez azt szolgálja, hogy érezhető legyen, itt nem a konkrét részletek a fontosak, hanem a jelenség, amiben a Megjelöltek vannak, és amit próbálnak megoldani a maguk módján. Egy olyan regényről beszélünk, ami vállaltan kilóg a megszokott sémákból, és nem magyaráz meg mindent, hisz maguk a karakterek sem tudnak mindent, mi pedig az ő gondolataikat, érzéseiket olvasva látjuk a bonyolódó szálakat.
Ahogy zajlanak az események, egyre több apróság derül ki, így az is, hogy a meghatározó karakterek honnan jönnek, és egyes változások hogyan hatottak az életükre. Ez ad egy plusz ízt, ami szerintem közelebb hozza őket a hazai olvasókhoz, és színesebbé teszi őket.
Az Elmezavar könyvek egy nagyszabású, komplex trilógiát alkottak, míg a Megjelöltek egy kisebb lélegzetvételű, kevésbé dinamikus mű. Szerettem volna egy más stílusú, nem annyira mesés, a valósághoz közelebb álló történetet írni, ami jobban fókuszál a szereplők gondolataira és lelkivilágára, amellett, hogy a misztikum és az akciódúsabb részek is megmaradnak. Tudatosan más jellegű írás, ami nem olyan színes és nem olyan sűrű szövésű, mint a korábbiak. A végeredményt látva, szerintem még az sem biztos, hogy az eddigi regények olvasói felismernék, hogy ezt is én írtam.
Ez nekem is eszembe jutott, és mivel igen népszerű volt, megérdemelné a frissítést. Tervek az új borítókra például már vannak, de a többi nem kis munkával járna, így nagyon meg kell gondolni, hol, mikor és hogyan tehető ez meg.
Nagyjából a felénél járok egy újabb regénynek, ami teljesen más hangulatú lesz, kicsit visszatérés a korábbi kötetek „elszálltabb” világához. Jó lenne idén befejezni – ez leginkább attól függ, mennyire tudok a munka mellett koncentrálni. Egyelőre aránylag sikerül.
https://1000konyv.blog.hu/2021/03/09/gregus-gabor-megjeloltek-interju
Hát ez érdekes volt.
Gregus Gábor stílusa nem ismeretlen a számomra, de most egy másfajta művel készült, mint az Elmezavar.
Kezdjük egy kicsit a borító és cím nézegetésével. A jel előrevetít egy végtelen ciklust, egy szimbólumot, ami végigkíséri a sztorit, egy érdekes disztopikus atmoszférát vetít előre, ami felidézheti Az Éhezők Viadalát, a Beavatottat és társaikat - és ha eddig megyünk a tippelgetésben, nem tévedünk nagyot.
A cím is ezen a vonalon marad, de egy érdekes elkülönítéssel él. (Ki tudja, hogy szándékos-e, vagy sem.) A Megjelöltek ugyanúgy működik Meg-Jel-Öltek elosztásban is, és mint azt az olvasó tudja, a történetben központi szerepet játszik a jel és az ölés is. Szóval ez így tetszett.
Amit Gregus Gábor lefest előttünk az egy hétköznapi életbe beágyazódott "természetfeletti viadal", ami évente kerül megrendezésre és a kiválasztottak, miután kiválasztják saját fegyverüket, az éves eseményen kihívnak valakiket, majd aki nyer, az tovább él, mint egyébként, aki veszít, annak a maradványai egy ősi szerkezetbe kerülnek.
Röviden, tömören. Az alapsztori mindenképpen érdekesnek nevezhető. Megannyi kérdés felmerül az emberben, amint olvassa a sorokat. Miért ezek az emberek a kiválasztottak? Mióta működik ez az éves viadal? Hogy működik? Miért létezik? És maga a viadal részletei: mi alapján választanak fegyvert? Mi lesz azokkal, akik meghalnak? Hová tűnik a gépezet egyébként? Hogy kaphatnak hosszabb életet a nyertesek?
Megannyi, megannyi kérdés, ami természetes, hogy felmerül az olvasóban. Az érdekes része az, hogy maga a főhősünk is végigmegy egyfajta megkérdőjelező folyamaton. Míg a regény elején hamar elveti a kérdéseket és rálegyint, hogy mit számítanak a válaszok, úgyse kap soha egyet sem; addig ahogy haladunk a történetben egyre több és egyre kíváncsibb kérdés égeti az elméjét. Ez a fajta válaszkeresés központi tényező a történetben.
Ez a megkérdőjelezés kellemes sejtelmességet kölcsönzött az eseményeknek, ezért hagytam magam sodródni az árral. Megismerhettem az eleinte érzéketlen, majd szerelembe eső főhőst, a mellette kikötő főhősnőt, az érdekesen összeállított "főgonoszt", az imádnivalóan mackós legjobb barátot... S eközben jöttek az érdekesebbnél érdekesebb nevek: Szikra, Herceg, Behajtó, Plazma, Indigó... Kitalált nevek, mintha ezzel is elvonatkoztatnának a főhősök az eközben dúló hétköznapi világtól.
Előrehaladva kezdenek felsejleni dolgok: egy tudós, aki szintén a megszállottja a válaszok kutatásának, ahogy a főgonoszunk is egyre inkább keresi a nagy megoldást. Az olvasó pedig agyal. És az író előtörténete miatt - Elmezavar ugye - én akaratlanul is egy nagy csavart vártam, egy meta-fordulatot: esetleg egy virtuális valóságról van szó, amibe menekülnek az emberek a hétköznapi élettől? Magyarázatot adna a furcsa nevekre, a kihívásokra, egyfajta Mortal Kombat virtuális aréna keretein belül. Érdekes elgondolás. Tetszett is volna.
Mire pedig az olvasó a végére ér, kap egy nagy maflást. Félreértés ne essék, imádom az olyan műveket, amik agyalásra ösztönöznek, amik "elvárják" az olvasótól, hogy próbáljon rájönni, mi lehet a háttérben. A Megjelöltek tökéletesen ilyen alkotás. De ehhez társulnia kell egy végkifejletnek, egy (akár részleges) magyarázatnak. Mert az olyan művek is érdekesek, amelyek valamilyen szinten választási lehetőséget adnak az olvasónak egy befejezésre: gondold tovább, éljen az elmédben tovább a történet!
De jelen esetben nemigen kaptunk semmit. Ami pedig ötletem volt, az is hamar megbukott. Ilyenkor persze igyekszem rájönni, mi lehetett az üzenet. A folytonos megkérdőjelezése a dolgoknak esetleg utalhat a világ megválaszolatlan kérdéseire, a sors és véletlenek kérdéskörére, az univerzum nagy rejtélyeire, amiket mi, kis emberek, sose fogunk megtudni, bárhogy igyekszünk. Vagy az ember ne is keressen magyarázatot, mert egy egyszerű sci-fi vagy fantasy regénnyel volt dolgunk - de ezzel meg az a baj, hogy a Megjelöltek olyan nagy feneket kerített a kérdések feltevésének, hogy akaratlanul is ezt tűzi ki célul az olvasó maga elé.
Nem tudom. A sztori jó. A karakterek briliánsak. A felépített kártyavár érdekes, de az alapjait nem mutatták meg nekünk, ezért csak pár kártyát látunk egy lehetséges kártyarengetegben. Ha nem lesz folytatása - amit erősen kétlek - akkor csak azt tudom mondani, hogy ennek egy mögöttes üzenetet tulajdonított az író: ne keress válaszokat, mert úgysem kapsz sosem!
https://konyvek-regenyek-vilaga.blogspot.com/2021/03/gregus-gabor-megjeloltek.html
