Egy kedves barátom készített velem egy magán-interjút elsősorban az írással, és az első könyvemmel kapcsolatban. Következzen tehát alant ennek írott formája.


Vágjunk is bele a sűrűjébe! Első kérdésként azt tenném fel, hogy miért kezdtél el írni? És miért pont ebben a műfajban?

Azt hiszem, mindig is szerettem írni, de korábban sosem fejeztem be egy novellámat, vagy regényemet sem. Valószínűleg akkor még nem volt meg hozzá a türelmem. Másrészről van egy olyan mondás, hogy aki sokat olvas, az előbb-utóbb írni is akar. Nos, ez érvényes rám. A műfaj pedig az lett, amit én is mindig legszívesebben fogyasztottam.

Mi a nehéz az írásban? Miket tudnál megosztani a tapasztalataidról?

Számomra az új történetek, figurák kitalálása nem munka, hanem szórakozás. Ha valami eszembe jut, akkor azt azonnal leírom egy fecnire, vagy a telefonomba, és később beépítem a regénybe. A nehéz inkább leülni a hátsónkra, és kalapálni a billentyűzetet. Még sosem írtam többet napi 15 oldalnál, átlagban olyan 5-8-at termelek ki. Csak sajnos van, hogy egy hétig nem írok semmit, és ilyenkor nehéz újra felvenni a fonalat, újra visszazökkeni a világba. A másik, ami nehézséget szokott okozni, hogy elfelejtem, miket írtam korábban, milyen színű szeme van az egyik szereplőnek, vagy hogy tud-e az adott információról, vagy sem. Ilyen esetben vissza kell olvasnom, hogy ezeket ellenőrizzem.

Mik a tervek? Lesz folytatás, esetleg más témájú művek?

Terv az rengeteg van, csak az idő és az elszántság nem biztos, hogy elegendő. A Pillanatnyi elmezavarnak írom épp a folytatását, és lesz még egy harmadik, befejező része is. Jól érzem magam a világában, de a harmadikban szeretném véglegesen lezárni a történetet. Ezen felül van a fejemben egy sci-fi regény, aminek már van egy jól elképzelt alapja, illetve egy másik sci-fi regény is, ami a Pillanatnyi elmezavarhoz hasonlóan nagyobb szabású, több kötetes sztori lenne. De hogy ne csak a fantasztikumot említsem, nagyon szívesen írnék egy könyvet Báthory Erzsébet életéről is, akiről az utóbbi időben sok művet elolvastam, és nagyon inspirálónak találom a személyét.

Több furcsa figura és helyszín is szerepelt az első regényedben, és a könyv műfaját is „sötét meseként” aposztrofáltad a fülszövegben. Ezzel kapcsolatban mit érdemes tudni?

Mindig is imádtam a meséket, a diplomamunkámat is népmesei témában írtam. Valamennyire szerettem volna tudatosan távol tartani magam a „fantasy” kifejezéstől, de rájöttem, hogy ez nem nagyon megy. A visszajelzések is azon nyomban „fantasy”-ként említették a művet, és a kezdeti elhatározásom, hogy a történetet gazdagon szövöm majd át mindenféle népmesei motívummal, hamar kifáradt. Egyszerűen nem jött magától, így egy idő után nem is erőltettem. Sajnos nem vagyok egy Jankovics Marcell, bármennyire is csodálom az ő munkásságát. Persze azért nyomokban fellelhetők az ilyen elemek, lásd a szereplők és a helyszínek neveit, az aranykörtét, a forgó piramist, ami a kacsalábon forgó vár analógiája, a gödrőket, ami ugye visszafelé olvasva ördög, a boszorkányokat, a táltosokat, az ételeket, italokat, és a többit.

Képes lennél megrendelésre írni? Vagy úgy, hogy már egy más által kitalált, adott világban kelljen egy történetet megalkotni?

Erre kapásból azt szoktam válaszolni, hogy nem, de „soha ne mondd, hogy soha”. Jelen pillanatban úgy érezném, hogy annak az esszenciáját venné el, amiért én egyáltalán írni kezdtem. Ez pedig nem más, mint hogy a saját képzeletem szüleményeit osszam meg. De elképzelhető, hogy lenne olyan kérés, vagy egy olyan adott világ, ami annyira felkelti az érdeklődésemet, hogy szívesen megpróbálnám.

Hogyan írsz? Mennyire van előre megtervezve az egész történet, és a különböző epizódok? Vagy van úgy, hogy az írás pillanatában találod ki, hogy mi fog történni?

Pontosan a kettő elegye. Van egy történetszál, ami előre le van írva, de ez menet közben folyamatosan változik, új epizódok kerülnek bele, vagy szorulnak ki belőle. Mikor a Pillanatnyi elmezavart írni kezdtem, nagyjából csak a kezdete és a vége volt meg, hogy hova akarok eljutni, és ez most a folytatásnál is így indult. A különböző epizódoknál mindössze pár mondatban írom le előre, hogy mi fog lezajlani, és ha odaérek, akkor az írás pillanatában jönnek csak az ötletek, hogy például egy csata hogyan történik. Tehát az, hogy az egyik szereplő úgy végez az ellenfelével, hogy szíven szúrja karddal vagy levágja a fejét, az abban a percben dől el, amikor éppen írom. Emellett azok közé tartozom, akik első nekifutásra megírják az egész könyvet, és ilyenkor semmire sem figyelnek, majd mikor teljesen befejeztem, akkor nézem át újra, és javítgatom orrvérzésig.

Ha már a harcnál tartunk, mennyire érezted szükségét, hogy ebben a mesében brutálisabbnál-brutálisabb, illetve erotikus jelenetek is legyenek? Hatásvadászat, vagy ez jön belőled?

Most is azt kell mondanom, hogy mindkettő, de inkább az utóbbi. Én – bármilyen művészeti ágról legyen szó – mindig jobban értékeltem a naturalista megközelítést, szóval, ha valakit megvágnak, akkor ott folyjon a vér. Az erotikát pedig szintén természetes dolognak tartom, de persze az érzéki jelenetek a műben szándékosan betegebbek, minthogy a sztori egy alapvetően beteg világban játszódik.

Mennyire vagy elégedett így utólag a Pillanatnyi elmezavarral?

Sosem vagyok teljesen elégedett, és ha kinyitom a könyvet, már egy oldalon is találok több olyan dolgot, amit ma már máshogy írnék. Ez talán természetes, de a helyesírási hibák, szóismétlések vagy egyéb elírások még jobban tudnak zavarni, főként, hogy magyar tanár a végzettségem. Mentségemre szóljon, hogy a regény nem lett hivatalosan lektorálva, ezt még valamikor érdemes lenne megtenni.

A könyv elején úgy tűnhet az olvasónak, hogy ez egy egy nézőpontos regény lesz, és végig Domán fejében maradunk. Ennek ellenére később már más szereplők gondolataiba is betekintést nyerhetünk. Ez mennyire volt tudatos?

Annyira, hogy a könyv felénél rájöttem, hogy nem fogom tudni egyetlen nézőpontból megírni, így váltanom kellett. Szerintem nem lett túlságosan zavaró. A folytatás amúgy már egy teljességgel több nézőpontos alkotás, három-négy vonal fogja váltogatni egymást folyamatosan.

Mennyire tartasz a plágiumtól? Vannak párhuzamok más művekkel, vagy próbáltál mindent „saját lelkedből” megírni?

Igen, ez egy fontos kérdés. Szerintem, ha valaki megnézi, mik a kedvenc könyveim és filmjeim, akkor könnyedén ki tudja találni, melyek voltak hatással rám. Igyekeztem eredeti lenni, de előfordult, hogy például egy filmben hallott párbeszéd annyira megtetszett, hogy muszáj voltam valamilyen formában beletenni a műbe. Ekkor persze olyannyira átalakítom a saját stílusomnak megfelelően (már ha van ilyen), hogy nem nagyon fog ráismerni senki. Persze ezt is csak akkor, ha az adott szöveg illik a könyvbe.

A történetre jellemző a gyorsabb tempó, a fordulatosság, és az egyszerűbb nyelvezet. Miért pont ilyen stílusban írsz?

Legfőbb szempontom ez volt, hogy a könyv könnyen olvasható legyen, és semmiképp ne váljon unalmassá. Gyanítom, hogy erősen negatív hatással volt rám egy-két olvasmányélményem, melyek annyira vontatottak, vagy olyan míves nyelvezetűek voltak, hogy emiatt be se tudtam fejezni őket. Másrészt pedig egyszerűen ez jön belőlem.

A borítót az első regényedhez te alkottad. Mennyire volt ez kényszer, illetve mit gondolsz a belső illusztrációkról? Lehet, hogy lesznek ilyenek a folytatásban?

Valamennyire kényszer volt, mert első körben szerettem volna egy teljesen egyedi, festményszerű borítót, melyet egy világszínvonalon alkotó, magyar fantasy-grafikussal készíttetettem volna el. A kapcsolatfelvétel is megtörtént, de végül költséghatékonyság szempontjából maradtam a saját verziónál. Olyan szempontból nem bánom, hogy emiatt sikerült alapszinten elsajátítani a Photoshop kezelését, és a nyomdai tervezésbe is belekontárkodtam. A belső illusztrációkat személy szerint nem preferálom, úgyhogy valószínűleg ilyesmi később sem lesz.

Ki a kedvenc karaktered a könyvben?

Elmondom, bár ezzel ugye azt is elárulom, hogy őt nem szívesen „ölném meg”, így ez egy kicsit árulkodó lehet: Villő.

Miért pont ő?

Ő volt a legelső figura, aki a fejemben volt. Nagyjából már 16-17 éve kitaláltam, persze akkor még más neve volt, és egy teljesen különálló regényt akartam írni a főszereplésével. Gonosz figurákat pedig amúgy is könnyebb szeretni, legalábbis én ezzel mindig így voltam. Már tíz évesen is Darth Vadernek drukkoltam a Star Wars-ban.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Olvassanak sokat, és jókat. És azt, hogy sose dobják el maguktól azt, amit a legjobban szeretnek csinálni.